Weboldalaink

Minőségi, de elérhető árfekvésű készülékeket szeretne? Segítünk!


A Kozmetikai ipar az utóbbi években nagyon megváltozott, az általános kozmetikai kezeléseket sorra felváltják a lényegesen látványosabb, tartósabb eredményt produkáló már-már orvosi készülékek, technológiák.

Ez még nem is lenne baj, de ezzel együtt a készülékek ára az egekbe szökött. Míg régebben a pár százezer forintos készülékekből akár több fajtát be tudott szerezni egy kozmetikus, mostanában már egy készülék megvétele is problémát jelent. A minőségi készülékek ára általában könnyedén meghaladja az 1 millió forintot, de nem ritka a 10 millió forintért kínált készülék sem. Ki tudja ezeket megfizetni, illetve mikorra termeli ki magát egy ilyen árfekvésű készülék?

Amennyiben ez így maradna, a kozmetikus egyetlen gép megvásárlásával elkötelezné magát az adott kezelés típus mellett, mivel további milliós nagyságrendű készülékre már nem tud beruházni. Emellett jelentős kockázati tényező az is , hogy felgyorsultak a fejlesztések, így lehet, hogy a készülék megvásárlását követően megjelenik egy újabb, még hatékonyabb, látványosabb technológia, amely az ő készülékét elértékteleníti, illetve a kezelések eladhatóságát jelentősen lecsökkenti.

Kínálatunkban nem talál olyan készüléket, amely ne lenne korszerű és gazdaságos, mert mi a gyártóknak csak azon termékeit forgalmazzuk, melyek a jelen kornak megfelelő, korszerű kezelésekre adnak lehetőséget. Például az ECLERIS cégnek az Oxigén kezelőgépét nem forgalmazzuk, mert már kifutó, elavult kezelési technológia, egyre kevésbé használják.

Törekvésünk, olyan minőségi és hatékony kozmetikai készülék, illetve technológiák biztosítása a hazai kozmetikusok számára, melyek árfekvése a legkedvezőbb. Készülékeink megtérülési ideje rövid, így hamarosan már tiszta hasznot hoznak.

Hogyan érjük el mindezt?


Hazai forgalmazók nagy része viszonteladókon keresztül szerzi be készülékeit, termékeit, így már a beszerzési áraik is magas.
Mi minden esetben közvetlenül a gyáraktól vásárolunk, ezért tudjuk a legkedvezőbb áron kínálni a készülékeket.

Nem költünk évente több milliót reklámra (kiállítás, újsághirdetések), így ezeket a jelentős költségeket sem kell beépítenünk a termékek, készülékek árába. Pontosabban cégünk nevének, illetve márkaneveinknek magasztalására nem költünk, mert tapasztalataink szerint a minőségi termékek eladják magukat. Viszont - egyedülálló módon - költünk partnereink reklámozására, mint például az internetes keresőkben első helyen lévő www.muszempilla.lap.hu oldalon hirdetjük a JB műszempilla szalonhálózatunkat, így elősegítve partnereink érvényesülését. A visszajelzések szerint kiemelkedő eredménnyel.

Az elérhető árfekvésű, minőségi és hatékony készülékek és technológiák közül hosszas teszt időszak után válasszuk ki az ár/érték arányban legmegfelelőbbet.

Készülékeik, termékeik értékesítésénél, nem az eladási darabszámot helyezzük előtérbe, hanem azt, hogy a vásárló szakszerűen használni is tudja az adott készüléket, terméket, ezért a tanfolyamokat minden esetben térítésmentesen biztosítjuk készülék, illetve termékvásárlás esetén.

Az  Ön érdeke is a készülék használatának és a kezelés menetének alapos ismerete, mert professzionális szolgáltatással konkurensei elé tud kerülni.

Sikeres weboldalt szeretne ingyen, Segítünk!

Miért készítsen weboldalt?
Egy érdekes esetet írok, ami nemrég minket is meglepett. A www.muszempilla.hu oldalain feltüntettük kozmetikus partnereinket egy országos keresővel, majd ezen oldalunkat hirdetni kezdtük a muszempilla.lap.hu oldalon. Már pár hét múlva több kozmetikus partnerünk is jelezte, hogy hetente jelentkeznek be hozzájuk új vendégek a mi oldalunkról. Azóta is szinte hetente kapunk pozitív visszajelzéseket partnereinktől.

Az internetes felhasználók köre hatalmas hazánkban, és rohamosan növekszik . Tapasztalataink szerint sokan keresnek az interneten lakóhelyükhöz közeli kozmetikai szalont. Sokkal eredményesebb egy weboldal, mint a helyi újdonságokban hirdetni. Amit ajánlunk ingyen van, miért ne próbálná ki?

1. Kezdetben a legjobb ingyenes webtárhely igénybevétele, amelyen szakértelem nélkül, saját magunk is létrehozhatunk weboldalt, amit később meg is változtathatunk, tehát később sem kell fizetni a módosításokért. Ajánljuk a  www.5mp.eu, vagy a www.mindenkilapja.hu  oldalakat.

Miért ajánljuk az ingyenes tárhelyet kezdetben?
Amikor megbízunk egy weboldalkészítőt, úgy gondoljuk pár tízezer forintért olyan weboldalt kapunk, amely majd megállás nélkül hozza a vendégeket. Majd rá kell jönnünk, hogy ez nem így van, hónapok telnek el, és senki nem jelentkezik.
Ennek az az oka, hogy egy ”profi webmester” elkészít egy gyönyörű weboldalt, még nem fog megjelenni az internetes keresők (pl. Google) első tíz találatában. Pedig ez a lényeges, mert az internet felhasználók nagy része így találna rá.

2. Ezt az ingyenes weboldalunkat kereső optimalizáljuk saját kezűleg. Az optimalizálás specifikus, így általánosságban nehéz írni róla. Konkrét érdeklődés esetén, telefonon szívesen nyújt tanácsokat webrészlegünk vezetője.

Miért csináljuk meg magunk?
Amennyiben kiadjuk szakembernek az, több százezer forintba is kerülhet. Viszont némi munkával szakértelem nélkül is eredményesen végrehajtható, sőt némely esetben eredményesebben, mint ha szakember csinálta volna.

3. Majd ha weboldalunk már rendszeresen hoz vendégeket, akkor elgondolkozhatunk, hogy egy saját domain nevet foglaljunk, ahová veszteség nélkül áthelyezhetjük meglévő ingyenes tárhelyen lévő weboldalunkat.

Bármely weboldallal kapcsolatos kérdés esetén webrészlegünk vezetője szívesen nyújt ingyenes információt, keressék Endrédi Pétert a 06-20/9463355 telefonszámon (természetesen normál díjas telefon).

Értesülni szeretne új termékeinkről, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevél

Feliratkozás
Leiratkozás


Termékeink és weboldalaik: